Mintegy hetven-nyolcvan érdeklődő gyűlt össze február 25-én a Budapesti Corvinus Egyetemen az MLBKT Oktatói és Lean Tagozata által szervezett minikonferencián. A késő délutáni, több mint két órás programon a lean szolgáltatási folyamatokba kaphattunk bepillantást. A rendezvényt különlegesen érdekessé és értékessé tette az, hogy a szervezők két nagyon eltérő területről hívtak meg előadókat.
Az első előadásban Jenei István (Budapesti Corvinus Egyetem) a lean egészségügy koncepcióját mutatta be. Rendkívül széles áttekintést adott a témáról: bemutatta az elvek adaptálhatóságát, (jellemzően angolszász) kórházi példákon keresztül az egészségügyben alkalmazott lean eszközöket, illetve az elért eredményeket. Kiemelte, hogy a nyugati példák projekt alapú megközelítésre (villámfejlesztések) utalnak, ritka az, hogy valahol átfogó, rendszerszerű bevezetésben gondolkodnának. A magyarországi helyzetről többek között megtudhattunk, hogy kifejezetten lean jellegű törekvések nem igazán vannak. Ugyanakkor a TQM szemléletben működő Nemzeti Minőség Díjas kórházak jó úton haladnak, bár még ezek is az út elején járnak. Az előadás végén természetesen előkerült, és láthatóan a hallgatóságot is nagyon érdekelte, hogy mennyiben használható a folyamatszemlélet és a folyamatos fejlesztés a kórházi működéshez társított sajátos szervezeti közegben. A kutató a témában folytatott eddigi kutatásai alapján arra a némileg meglepő következtetésre jutott, hogy bár a kórházak szervezeti struktúrája és kultúrája sajátos, mégis alapvetően az iparhoz hasonló problémák, feladatok és kihívások jellemzik. Az előadás fő üzenetét frappánsan úgy lehetne megfogalmazni, hogy az iparban szerzett tapasztalatok – gondos mérlegelés után – sok kórházi problémát orvosolhatnának.
A második előadást Nagy Zoltán (országos logisztikai és szerviz vezető, Coca-Cola HBC Magyarország) vezette fel. A logisztikai vezető beszámolt arról, hogy a C-C HBC már több éve igen jó eredményekkel alkalmazza a leant a termelési folyamatokban. Éppen a termelés átalakulása motiválta őt és kollégáit, hogy a lean szemléletmódot a logisztikai folyamatokban is elültessék. Nem titkoltan abban bíztak, hogy mind a megvalósításban, mind a fejlesztésekben alulról induló kezdeményezésekre tudnak majd építeni. A munka megvalósításába egyetemi hallgatókat vontak be. Remélték, hogy a vezetők támogatásával a hallgatók hozzáértése és téma iránti elkötelezettsége jó alapját jelenti a több évre tervezett lean kultúra építésének. Innen már a fejlesztési projekteket megvalósító csapat tagjai vették át a szót. A Budapesti Műszaki és Gazdálkodástudományi Egyetem végzős egyetemistái egy-egy logisztikai folyamat (komissiózás, kiszállítás, göngyölegkezelés) fejlesztésének körülményeit, folyamatát és eredményeit mutatták be. A Coca-Cola esete nem csak azt támasztja alá, hogy a folyamatok szervezésében jól használhatók a lean eszközök, de azt is, hogy viszonylag rövid idő alatt komoly eredmények realizálhatók. Ahogy az előadást követő hozzászólók rávilágítottak, az együttműködés annak is példás bizonyítéka, hogy érdemes lehetőséget adni az egyetemi hallgatóknak, bevonni őket vállalati projektekbe.
Losonci Dávid